
Magyarország nukleáris partnerséget alakít ki
vissza a tartalomjegyzékhezA hallgatói innovációktól az energiastratégiáig Magyarország aktívan fejleszti az együttműködést a Roszatommal. Debrecenben rendezték meg a Global HackAtom 2025 magyarországi fordulóját, amelynek során a diákok digitális megoldásokat javasoltak nukleáris medicina témakörben, a szerbiai fórumon pedig megvitatták a régióban a nukleáris energia térnyerését az orosz technológia segítségével.
Globális HackAtom feledatmegoldó verseny diákoknak
Május 19-20-án a Roszatom támogatásával a Debreceni Egyetemen rendezték meg a Global HackAtom nemzetközi feladatmegoldó verseny magyarországi fordulóját.
A csapatoknak 24 óra állt rendelkezésre, hogy kidolgozzák a legjobb megoldást a kitűzött feladatra. Három magyar egyetem tizenegy csapata regisztrált a bajnokságra, amelyek közül végül nyolc dolgozott ki esettanulmányt, miután a nukleáris technológiák orvostudományban játszott szerepéről hallgattak meg előadásokat. A diákok feladatként kapták, hogy „Digitális betegirányítási rendszert dolgozzanak ki nukleáris medicina központok számára az elsődleges diagnosztikától a betegek rehabilitációján át a teljes felépülésükig”.
Az első napon a Roszatom egyik bázisegyetemének, a Tomszki Műszaki Egyetem tanárai tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tartottak. A tomszki egyetemi oktatók mellett a a diákok az egyetemhez tartozó kutatóreaktor vezetőjével és a Roszatom képviselőivel is találkoztak. A második napon a kidolgozott projektek védésére került sor. A nyertes és a helyezettek értékes díjakat, valamint emléktárgyakat vehettek át a Roszatom képviselőjétől.
A győztes a Debreceni Egyetem IsotopeX csapata lett. Ők hárman képviselik majd Magyarországot a Global HackAtom döntőjében. A döntőre 2025 szeptemberében, Moszkvában kerül sor a World Atomic Week rendezvénysorozat keretében.
„A Roszatomnak köszönhetően nukleáris energetikai képzési bázist hoztunk létre egyetemünkön, és szakembereket képezünk a nukleáris energetika és a nukleáris medicina különböző területein” – mondta Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora. A rektor szerint a versenyen részt vevő fiatalok az egyetem és a Roszatom partnerségének köszönhetően megismerkedhettek a fejlett technológiákkal, többek között az orvostudomány területén is, ami pozitív hatással lesz karrierjükre. A rektor megjegyezte, hogy a Debreceni Egyetem az egyetlen egyetem Magyarországon, amely radiodiagnosztikai és sugárterápiás berendezések kutatásával, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.
Atom a Nyugat-Balkánért
Belgrádban rendezték meg a „Nyugat-Balkán energiaátmenete” című nemzetközi tudományos fórumot. Az eseményen a nyugat-balkáni országok energiacégeinek, kutatóintézeteinek és kormányzati szerveinek képviselői vettek részt.
A fórumon Kovács Pál igazgató, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatói kabinetjének vezetője mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy az atomenergia hozzájárul Magyarország energiabiztonságához. „Nyíltan kell kommunikálnunk a lakossággal, hogy az emberek megértsék az atomenergia előnyeit és elfogadják annak használatát. Csak ezt követően lehet majd a részletekről és a technikai kérdésekről beszélni” – mondta Kovács Pál.
A Roszatom a fórumon bemutatta a modern nukleáris technológiákat. Marija Deurić, a Roszatom szerbiai képviseletének igazgatója elmondta, hogy a vállalat üdvözli Szerbia azon törekvését, hogy az atomenergia bevezetésével megerősítse az ország energiarendszerét, ami megbízható, hatékony és szén-dioxid-mentes energiaforrássá válik. „Meggyőződésünk, hogy egy atomerőmű megépítése megteremti az ország hosszú távú társadalmi-gazdasági jólétének feltételeit” – hangsúlyozta Maria Deurić. Megjegyezte, hogy a Roszatom készen áll arra, hogy teljes körű megoldásokat kínáljon, amelyek már bizonyították megbízhatóságukat és hatékonyságukat mind Oroszországban, mind külföldi helyszíneken.
Slavko Dimovic, a Vinča Atomkutató Intézet igazgatója kifejezte együttműködési szándékát a Roszatommal egy potenciális atomerőmű-építési projekt keretében. „Azt szeretném, ha az orosz állami atomenergetikai vállalat, a Roszatom, amelynek több mint 400 000 alkalmazottja van, részt venne ebben a folyamatban. Nem restellem kimondani, hogy az orosz nukleáris technológia a legfejlettebb. Csak Oroszország rendelkezik a szükséges kapacitással és tudással, ami ahhoz szükséges, hogy az uránérc kitermelése, feldolgozása és a dúsítás után üzemanyagot állítsanak elő és a Roszatom rendelkezik az atomerőművek építéséhez szükséges tudással és tapasztalattal és hitel megoldásokkal is rendelkezik – hangsúlyozta Slavko Dimovic.
.A szerb Tudományos és Technológiai Fejlesztési és Innovációs Minisztérium államtitkára, Marija Gnjatovic prioritásnak nevezte a régió számára energetikai átmenetet, ami a stratégiai biztonság és stabilitás kulcseleme.