Az orosz kis atomerőművek nagy bemutatója
Feliratkozás hírlevélre
Feliratkozás
#272december 2023

Az orosz kis atomerőművek nagy bemutatója

vissza a tartalomjegyzékhez

A kis teljesítményű atomerőművek (SMR) olyan fontossá váltak mind a Roszatom, mind az egész világ számára, hogy az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján (COP28) az orosz állami vállalat külön rendezvényt szentelt nekik – egy SMR-napot. A Roszatom emellett a kis teljesítményű atomerőművek építésével kapcsolatban tárgyalásokat folytat, megállapodásokat köt, projekteket dolgoz ki és dokumentációkat készít, valamint más országok nukleáris szakembereit  is megismerteti a kis erőművekkel és azok  üzemeltetésének sajátosságaival.

Az SMR-nap a Roszatom COP28 programjának egyik legfontosabb eseménye volt. A rendezvény egy szemléletes multimédiás bemutatóval kezdődött, amely a jakutföldi szárazföldi kis teljesítményű atomerőmű építéséről szólt, ezt az atomerőművet gondosan integrálják majd az északi-sarkvidéki ökoszisztémába.

Az eseményen a vendégek virtuálisan bejárhatták a Lomonoszov akadémikus úszó atomerőművet, amely a csukcsföldi Peveket, Oroszország legészakibb városát látja el elektromos energiával és fűtéssel. (Az előző számban beszámoltunk a világ első úszó atomerőművében az első üzemanyag-cseréről.)

„Biztos vagyok benne, hogy a Roszatom kis teljesítményű atomerőművei hatékony és környezetbarát választást jelentenek azon országok számára, amelyek számos okból kifolyólag korábban nem gondoltak a saját nukleáris energiatermelésre.” – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója az SMR-nap résztvevőihez intézett videoüzenetében.

Megállapodások

Az orosz kis teljesítményű atomerőművek érdekesek más országok számára is. A COP28 konferencián Dalaijargal Dorjbal, a MonAtom mongol állami atomenergetikai vállalat ügyvezető igazgatója bemutatta a mongóliai szárazföldi SMR építésének tervét.

Korábban, november közepén Alekszej Lihacsov és Vlagyimir Potanyin, a Nornikkel elnöke szándéknyilatkozatot és együttműködési megállapodást írt alá egy kis teljesítményű  atomerőmű megépítéséről, amely a Norilszki Ipari Körzetben sziget üzemmódban működne. A felek tanulmányozni fogják a lehetőségeket és meghatározzák a szárazföldi SMR helyszínét, az erőmű konfigurációját, valamint az építéséhez és a működtetéséhez szükséges infrastruktúrát, valamint kiválasztják a projekt optimális megvalósítási modelljét.

„A Nornikkel és a Norilszki Ipari Körzet gyorsan fejlődnek, ennek következtében 2030 után több villamos energiára lesz szükségünk” – nyilatkozta Vlagyimir Potanyin.„A legújabb RITM-200-as reaktoron alapuló csúcstechnológiás SMR-projektet prioritásként kell kezelni. Kis teljesítményű projektjeink megbízható áramforrást kínálnak hosszú távon kiszámítható tarifával. Emellett a CO2-kibocsátással nem járó atomerőművek  hozzájárulhatnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Mindezen előnyök miatt az SMR-technológia keresett nagy ipari fogyasztók körében is” – mondta Alekszej Lihacsov.

10 „kicsi”

December elején a ZiO-Podolszk (a Roszatom gépgyártó részlegének tagja) legyártotta a tizedik RITM-200-as reaktort a 22220-as projektszámú, soron következő újgenerációs atomjégtörőhöz. A reaktor a Csukotka nevű atomjégtörő számára készült, amelyet a Roszatom megrendelésére a szentpétervári Balti Hajógyárban építenek.

„A RITM-200-as reaktorok már bizonyítottak az univerzális nukleáris jégtörők újabb generációjához tartozó egységeken hatékonyabbá téve a hajózást az északi tengeri útvonalon. Hasonló reaktorok kerülnek majd a sorozat ötödik és hatodik univerzális nukleáris jégtörőjére is, amelyek megépítéséről az Oroszországi Föderáció kormánya már döntött” – mondta Alekszej Lihacsov.

Továbbképzés

Novemberben a Roszatom Műszaki Akadémia szentpétervári kirendeltségén befejeződött a NAÜ kis moduláris reaktorok biztonságáról szóló tanfolyama. Az új atomenergetikai programokba bekapcsolódó 13 partnerország szakemberei megismerkedtek a kis teljesítményű reaktorok technológiáival és a NAÜ biztonsági ajánlásaival, valamint tanulmányozták, hogyan kell alkalmazni ezeket az ajánlásokat a különböző típusú kis teljesítményű reaktorokra.

A rendezvényen az orosz szabályozó hatóság, a Rosztyehnadzor, az OKBM Afrikantov vállalat (a RITM reaktorok tervezője) és a Roszatom Műszaki Akadémia szakemberei vettek részt. Az orosz szakértők megosztották a kis moduláris reaktorok építésével és üzemeltetésével kapcsolatos tapasztalataikat, válaszoltak a nukleáris infrastruktúrával, az engedélyezéssel, valamint a nukleáris és sugárbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre.

A tanfolyam résztvevői virtuális látogatást tettek a Lomonoszov akadémikus úszó atomerőművön és az OKBM Afrikantov vállalatnál, valamint felkeresték a Roszatom vészhelyzeti és műszaki központját. Ez utóbbi helyszínen megtekintették a kibocsátással járó balesetek következményeinek megelőzésére és felszámolására szolgáló rendszereket és megismerkedtek a vészhelyzetben történő operatív reagálás eszközeivel.

Vizsgázott a terv

Az Atomenergomas (a Roszatom gépgyártó részlege) szakemberei a RITM-200N reaktor, az és alkatrészeinek műszaki terveit védték meg a Roszatom tudományos és műszaki tanácsa előtt. A RITM-200N-t a jakutföldi kis teljesítményű atomerőműben fogják telepíteni.

A szakértők megállapították, hogy a tervek magas tudományos és műszaki színvonalat képviselnek, azok megfelelnek a műszaki előírásokban foglalt követelményeknek. Jelenleg a reaktor berendezéseinek és rendszereinek üzemeltetési és átvételi dokumentációján dolgoznak.