Az atomhoz fesztivál vezet
Feliratkozás hírlevélre
Feliratkozás
#281október 2024

Az atomhoz fesztivál vezet

vissza a tartalomjegyzékhez

Augusztus közepén Mianmar fővárosa, Jangon adott otthont a Roszatom és a mianmari Tudományos és Technológiai Minisztérium közös rendezvényének, a Tudományos Fesztiválnak. A mianmari diákok és iskolások három napon keresztül előadásokat hallgattak, versenyeztek, és ami a legfontosabb, orosz nukleáris technológiákkal ismerkedtek, melyek iránt a fiatalok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak.

A Tudományos Fesztivált – mely egyre több résztvevőt vonz – már második alkalommal rendezték meg Mianmarban. A fesztiválnak három helyszín adott otthont: a Nukleáris Tájékoztató és Technológiai Információs Központ, a Jangoni Műszaki Egyetem és a Szingapúri-Mianmari Szakképző Intézet. A megnyitó ünnepségen Dr. Myo Thein Kyaw, a Mianmari Unió Tudományos és Technológiai Minisztere elmondta, hogy egyre nő a diákok érdeklődése a természettudományos és mérnöki szakmák iránt, ami segíti a humán erőforrás fejlesztését a természettudományos és az atomenergiával kapcsolatos ágazatokban.

Az egyik első esemény a „Nukleáris energia a világban: mítoszok és tények” című előadás volt. Először az orosz MIFI Nemzeti Nukleáris Kutatóegyetem (a Roszatom bázisegyeteme) professzorai mutattak be egy videót a nukleáris technológiákkal kapcsolatos legnépszerűbb kérdésekkel és válaszokkal – például az atomerőművek tervezéséről, az ionizáló sugárzás felhasználásáról a mezőgazdaságban és az orvostudományban, valamint az atom szerepéről a tudományos és a technológiai fejlődésében. Ezután az előadás résztvevői kérdéseket tettek fel az orosz előadóknak. Az egyik előadó, Dmitrij Szamohin szerint a fiatalokat az érdekelte, mennyire biztonságosak a modern nukleáris energiatermelési technológiák és milyen módszerek léteznek a kis atomerőművek működése során keletkező hulladék kezelésére. Oroszország a két ország által 2023 februárjában aláírt – az atomenergia békés célú felhasználása terén folytatott együttműködésről szóló – kormányközi megállapodás keretében atomerőmű építésén dolgozik Mianmarban.

A HackAtom célja is a kis teljesítményű atomerőművek témakörében való elmélyülés volt. Ez a hackathonhoz hasonló, diákcsapatok közötti verseny, de nem az informatika, hanem a nukleáris technológiák területén. A versenyt a MIFI Nemzeti Nukleáris Kutatóegyetem professzorai találták ki. Tavaly a résztvevőknek azokat a – szerintük – leghatékonyabb módszereket kellett kidolgozniuk, melyekkel a nukleáris technológiákat lehet népszerűsíteni az országban. Idén a fesztivál első napján bevezető előadások hangzottak el az atomenergiáról és a kis teljesítményű atomerőművek sajátosságairól (természetesen orosz példákon keresztül), valamint azok építésének és üzemeltetésének gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi vonatkozásairól. A következő napon a különböző egyetemekről érkező 12 csapatnak egy nap alatt kellett javaslatot tenniük egy kis teljesítményű atomerőmű legideálisabb helyszínére az országban (hiszen saját országukat a diákok jól ismerik), és meg kellett indokolniuk választásukat – mondta Alekszandr Nahabov, a HackAtom egyik szervezője, a MIFI Nemzeti Nukleáris Kutatóegyetem docense. „Természetesen ezt a feladatot a valóságban komoly profilú intézetek és szervezetek fogják megoldani, de mi a fiatalok érdeklődését és lelkesedését szerettük volna felkelteni.” – nyilatkozta a tudós.

És ez sikerült is. Számos csapat komoly javaslatot dolgozott ki, figyelembe véve a régiók jövőbeli villamosenergia-szükségletét, a különböző területekre jellemző földrengésveszély mértékét és a vízhez való hozzáférést. „Érdekes, hogy a csapatok különböző helyszíneket javasoltak.” – jegyezte meg Alekszandr Nahabov. A HackAtom minden résztvevője oklevelet kapott, a győztesek pedig díjakat.

Az iskolásokat is érdekes programok várták. A fesztiválon a MIFI tanárai meséltek nekik a nukleáris technológiákról. A gyerekek játékos versenyen tanulták meg, hogyan fejleszthetik tudományos ismereteiket, és milyen szakemberekre lesz szüksége a nukleáris iparnak országukban.

Nukleáris technikai Információs Központ

A Nukleáris Technikai Információs Központban (ICAT) interaktív vetélkedőt rendeztek az iskolások számára. A résztvevők megismerkedtek az atomenergia békés felhasználásával, próbára tették tudásukat, igyekeztek kitalálni, mik lesznek a jövő szakmái, és még láncreakciót is építettek dominóból. A mesterkurzuson a gyerekek rögtönzött anyagokból adott méretű hajókat készítettek, melyeknek ki kellett bírniuk a terhelést és úszniuk kellett az akváriumban. A „Szilárdságtan kezdőknek” pedig olyan esemény volt, melyet papírbemutató formájában tartottak meg. „Megmutattuk például, hogyan kell egy A4-es papírlapból keretet készíteni, amelyen keresztül egy ember át tud haladni. Ezután a gyerekeknek papírból és papírszalagból kellett olyan széket építeniük, melynek háttámlája elbírja akár egy ember súlyát is. A legtöbb alkotás összerogyott egy ember súlya alatt, egy azonban túlélte – e szék alkotóinak csapata kapta a fődíjat.” – mondta Larisza Matvejeva, a cseljabinszki Nukleáris Technikai Információs Központ vezetője és a mianmari versenyek szervezője.

Szintén a Nukleáris Technikai Információs Központban rendeztek nyilvános vitát mianmari egyetemi professzorokkal, valamint egy nukleáris technológiáról szóló panelbeszélgetést is. „A nukleáris technológiák alapvető fontosságúak Mianmar fejlődése szempontjából. Ezek felhasználásához pedig szükség van a fiatalok részvételére, akik az ország fő mozgatórugói. Fontos, hogy bővítsük a fiatalok lehetőségeit annak érdekében, hogy egyre nagyobb számban vehessenek részt a nukleáris technológia alkalmazásában.” – mondta Aung Zeya tudományos és technológiai miniszterhelyettes.

A fesztiválon volt egy pódiumbeszélgetés is, ahová olyan nőket hívtak vendégül, akik életüket a tudománynak és a kutatásnak szentelték. A Jangoni Műszaki Egyetem professzora, Ei Mon Naing és a Mandalaji Műszaki Egyetemet képviselő Daw Nan Zin Thiri Naung beszélgettek munkájukról és karrierútjukról a diákokkal és iskolásokkal.

„A Tudományos Fesztivál fő gondolata, hogy közérthető és érdekes formában mutassa be a nukleáris technológiákban rejlő lehetőségeket, összehozza az aktív fiatalokat, és lehetőséget adjon nekik, hogy kötetlen és barátságos légkörben merüljenek el az innovációk és tudományos felfedezések lenyűgöző világában. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan gyerekek a fesztivál résztvevői között, akik mérnökök és tervezők szeretnének lenni, akik nukleáris projekteket valósítanak meg, előmozdítják az energetikai technológiákat, új anyagokat hoznak létre, és részt vesznek a nukleáris gyógyászat fejlesztésében.” – nyilatkozta Andrej Tyimonov, a Roszatom kommunikációs osztályának megbízott igazgatója.

A gyakorlat azt mutatja, ez a megközelítés működik. Ahogyan Alekszandr Nahabov is megjegyezte, idén oroszországi intézményekbe jelentkeztek továbbtanulni olyan diákok, akik tavaly részt vettek és nyertek a HackAtomon.

A mianmari nukleáris szakemberek képzése érdekében olyan programot dolgoztak ki, melyben a hallgatók először alapdiplomát szereznek a mianmari egyetemeken, majd a mesterképzést Oroszországban fejezik be. Ezenkívül a mianmari egyetemekkel közös oktatási programok részeként orosz professzorok félévente intenzív képzéseket, az atomenergia-ipar alapvető területeit felölelő előadásokat és vizsgákat tartanak a Roszatom technológiáira és modellkínálatára összpontosítva.